Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017


	Udvardy Frigyes A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017

kronológiák

» kisebbségtörténeti kronológia


1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
intézménymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z
névmutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

keresés

szűkítés

találatszám: 12 találat

lapozás: 1-12

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm

Névmutató: Ábrahám Imola

2003. március 11.

Brassóban a Magyar Kulturális Központban márc. 10-én nyílt a város magyar képzőművészeinek kiállítása. A "seregszemlén" Albert Sándor, Albert Zoltán, Ardeleanu-Kovács Ibolya, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Csutak Levente, Dimény András, Ferencz Ágnes, Jakabos Olsefszky Imola, Mattis Teutsch Waldemar, Simó Enikő és Vetró András állítottak ki. /Brassói magyar képzőművészek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./

2003. július 13.

Jún. 23-29. között tartották Tatrangban a szórványban élő magyar gyermekek táborozását. A harminc gyermek többsége a Barcasági-medence nyelvi és vallási szempontból szórványnak számító vidékeiről érkezett. A zernyesti és rozsnyói szülők közel 70 százaléka munkanélküli, ami miatt nem tudják táboroztatni gyermekeiket. A gyermekek nagy érdeklődéssel hallgatták a környék történetét, a Tatrang vízéhez fűződő mondákat. A kis táborlakók naponta bizonyságot tettek leleményességükről, kézügyességükről. Ábrahám Imola tanárnővel festeni tanultak, és a linó-metszetek készítését is megismerték. Örömöt jelentettek a tábor lakói számára a cserkészekkel eltöltött esték is. /Főcze Edit: Szórványban élő magyar gyermekek tábora. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 13./

2005. június 2.

Kézdivásárhelyen a Niko Galéria első tárlata június 5-ig tekinthető meg. A Disolve-Art művészcsoport tagjai, pályakezdő fiatal brassói képzőművészek, egyetemi hallgatók jelentkeztek: Ábrahám Imola, Bán Róbert, Gellért Csilla, Balló Emőke, Tomos Tünde, Dimény András, Sipos Gaudi Tünde és Vetró Bodoni Sebestyén András. A brassói művészcsoport első alkalommal mutatkozott be a céhes város művészetkedvelő közönsége előtt. /Iochom István: Fiatal brassói képzőművészek Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./

2006. április 8.

Megnyílt Ábrahám Imola brassói képzőművész főként lenyomatokból és grafikákból álló kiállítása Kolozsváron. Székely Sebestyén György művészettörténész a kifinomult témakezelésről beszélt. /-kb-: Grafikai tárlat a Korunknál. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./

2012. november 17.

Két évtizednyi közművelődés (Erdővidék)
Kevesebb helyszínnel, de gazdagabb programmal szervezik a kedden kezdődő XX. Erdővidéki Közművelődési Napokat. Barót, Vargyas, Nagyajta, Középajta, Nagybacon, Kisbacon, Olasztelek, Erdőfüle és Ürmös kulturális kínálatra fogékony közönsége hadtörténeti értekezéseket hallgathat, Erdővidékről szóló dokumentumfilmet, néptáncos fellépést, bábszínházi előadást tekinthet meg, téma lesz a könyvtár és a könyv, képzőművészeti és fotókiállításnak is örvendhetnek.
Érdekes kalandot ígér a világ új trendjeinek illata által meghintett Brassó magyar képzőművészeinek – Dimény András, Tomos Tünde, Vetró B. S. András, Ábrahám Imola, Sipos Gaudi Tünde, Dimény András és Tomos Tünde – kiállítása. Hasonlóképp izgalmas lehet a bikfalvi NAPtelep természetművészeti alkotóműhely dokumentációs kiállítása is. Az augusztusi táborban készült installációkat, performanszokat és folyamatműveket örökítették meg, hogy a „múlékony” alkotások örömet szerezhessenek másnak is. A Hadtörténeti Múzeum és Intézet Kedves Gyula, Udovecz György és Süli Attila révén komoly segítséget nyújt az Erdővidéki Közművelődési Napok szervezőinek: az Aradi Ereklyemúzeum történetéről és gyűjteményéről, a császári és királyi 68. közös gyalogezred I. világháborús szerepéről, illetve a magyar katonai térképészet úttörőjének, Tóth Ágostonnak az erdélyi tevékenységéről szóló tudományos előadást hoznak. Az Erdővidék Kultúrájáért-díj a volt könyvtáros, kultúrházvezető, kórusszervező, egyesületi mindenes Deák Vilmánál igencsak jó helyen lesz. A kitüntetéssel több évtized kitartó lelkesedéssel végzett kulturális és értékmentő munkáját ismerik el – emlékezzünk csak: a vargyasi Daniel-kastély három évtizeddel ezelőtti, enyészettől való megmentését neki köszönhetjük. Keddtől szombatig lesz, amiért felkeresni a közművelődési napok helyszíneit.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. június 4.

Az ötven éve lerombolt brassói református templomra emlékeztek
Egyszerre kondultak meg Brassó harangjai délben 13 órakor, a Sepsi vitézi rend pedig díszbe öltözve állt sorfalat a bemenőknek 2013. június 2-án, vasárnap a Belvárosi Református templomban, ahol az 50 évvel ezelőtt kimondott diktatórikus állami döntésről emlékeztek meg, hogy le kell bontani a város 1892-ben épített református templomát, a hozzá tartozó iskolával és parokiális épületével együtt.
Ebben az együttérző hangulatban hirdette főtiszteletű Kántor Csaba püspökhelyettes Istennek vigasztaló igéjét az 5. Zsoltár alapján, mely által a jelenlevőket reményteljes helytállásra buzdította.
Brassó nemzetiségi arányainak megfelelően, az összes történelmi egyház képviselőinek jelenlétében a háromnyelvű köszöntés után Ősz Előd egyházkerületi levéltáros ismertette a város reformátusságának küzdelmes századait, a többi felekezettel való viszonyát és a gyülekezet áldozatkészségét, amely a templom felépítésében csúcsosodott ki. A templomépítő lelkipásztor életét és munkásságát méltatta a róla elnevezett Sepsi-Nagybaconi Molnár János Emlékbizottság tagja, Dr. Szörényi Mariann. Az előadásokat a helyi gyülekezet konfirmandusainak éneke, illetve az Imre Zsuzsa tanárnő által vezetett citerás csoport énekes-zenés műsora gazdagította.
Ezt követően a templomrombolás régi emlékeit Rácz Márta és Barabás György szemtanúk elevenítették fel. A régi sebekről tanúskodtak Szabó Károly Attila emlékezései is, amelyeket Vass Ferenc gondnok olvasott fel. Egyértelműen ezek a percek képezték a megemlékezés legmeghatóbb és egyben leghitelesebb momentumát. Lelki vigasztalást a 150 éves Brassói Magyar Dalárda felcsendülő zsoltárai nyújtottak: „Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad ki építi azt… de pihentében is megad minden áldást annak az Úr, akit szeret.” (127. Zsoltár)
Az istentisztelet záró momentumaként leleplezték a jelen levő lelkipásztorok a Sepsi-Nagybaconi Molnár János tiszteletére állíttatott emléktáblát, amelyet Vetró András szobrászművész készített. A székely himnusz eléneklése után minden jelenlevő megtekinthette a régi fényképekből álló kiállítást, illetve a Ferencz Ágnes, Ábrahám Jakab, Ábrahám Imola illetve a Vetró- Bodoni Sebestyén András helyi képzőművészek munkáit. Személyes tapasztalataikat a résztvevők a nagyméretű szeretetvendégségen oszthatták meg egymással.
Maszol.ro

2016. március 19.

A 27. ünnepi tárlat Kézdivásárhelyen
A közel három évtizedes múltra tekintő kézdivásárhelyi márciusi ünnepi tárlat saját történelmet ír, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban alapító művészek és újabb nemzedékek képviselőinek ad megmutatkozási felületet, s az évek során művészi pályák alakulástörténetét is végigkísérhettük. Közösséggé formálja a művészek egyszemélyes világát, az egyéni stílus felmutatásán túl a kisvárosi létet az ide kötődő képzőművészeti élet fölülírja. Életművek, alkotói pályák és egymást követő nemzedékek jeles tagjai jelzik, a művészetre szükség van. Az utódok az elődök kitaposott útján indulva keresik saját művészi ormaikat. A nagyvárosok művészeti központjaitól távoli kisváros nem elvon, hanem trendektől felszabadított egyéni világlátást ad hozzá művészetükhöz. Március 15-e a felemelkedés szép gesztusát, elfogadást és kitartó akaratot vált ki mindannyiunkból. A művész megajándékoz egy alkotássá formált meghatározó élménnyel, általa a felismerés üzenetté szilárdult. Kísértjük a lehetetlent: mind a 31 kiállítóról szólni legalább egy mondatban.
Albert Levente Végtelen tervek munkája elvonatkoztató konstrukciót tár fel, az egymás kontextusában megjelenő síkok a véletlen és mégis törvényszerű jelek rendjét teremtik meg. Ábrahám Imola Golyó című vegyes technikája a képi és idősíkok lendületes játékát kelti életre. A kiemelés az egész megbontását, a filmes nagyítás a többértelműség lehetőségét vázolja.
Ábrahám Jakab Száguldás szénrajza az Incitato-táborok által városunkhoz való kötődését is felmutatja. Bravúros lóalakja a tisztaság és a szabadság korlátokat nem ismerő érzését tárja fel. Figuratív képe lehet az alkotó teremtő szabadsága is. Így a művészben munkáló őserő kitölti a teret és súrolja a felső határt.
Balázs István Távolban olajképe jól megtervezett, lakható világ. Az erdélyi táj bukolikus szépségébe rejtett otthon és a megtalált középpont vágyképeként jelenik meg.
Bartha Árpád Madár-táv vegyes technikája rámutat, hogy a művésznek létezik egyéni, egyszemélyes jelképrendszere, amely a nézőt a meglepetés friss élményével elragadtatja, szórakoztatja és megfejtésre ingerli.
Csutak Levente A szabadság mártírjai tus- és temperarajza a magyar forradalmak identitásteremtő folyamatának láncszemeit illeszti össze. ’56 szabadságvágya ’48 szellemiségét kelti életre. A forradalmak itt az öntudatra ébredt tiszta rend állásfoglalását teszik láthatóvá. Deák Barna életművében az utóbbi években a drótlenyomat kedvelt technika, ahol iróniával és önreflexióval elragadó vallomásos képtörténeteket vázol fel. Ragadozók című alkotásán nincs sorsszerűség, csak pillanatnyi előny, és a megszerzett szerepkörök kijelölik egymás szabadságát. Deák M. Ria textilje a létezés rétegzettségének keresztmetszetéből feltárt, finoman árnyalt poétika. Egymás folytonosságában megjelenő ritmusok, váltások, görbületek a felszín mögött rejtőző csendes csodákat, eleven sebeket, lángoló igéket (Kosztolányit idézve) és töprengő várakozásokat kelti bennem életre.
Éltes Barna Harcos szobra a sakkfigura szerepkörére és természeti népek totemjeire emlékeztet. A diófa rétegeinek árnyalatai mélyebb jelentéssel és személyes aurával keltik életre a figurát. Hajdú Enikő szimbolikus kapuja a székely örökség jelképét a művészi létezés színes és varázslatos képtárává értelmezi.
Haszmann Júlia Réka akrilképei a népi kultúrából hozott jelképek variációi. Az egyéni stilizáció szintjére kidolgozott színtanulmányok az alkotó harmóniavágyát, a létezés egyetemességének hitét és a bontatlan rend keresését mutatja fel.
Hervai Katalin Az üdvösség útja tusrajza a megtalált és elkötelezett hit képi megfogalmazása. Ikonjának szimbolikus tér- és idővonatkozásai a földi vágyak sarától (Dsidát idézve) megtisztult alkotó transzcendens élményét közvetíti.
Jakabos Olsefszky Imola Ősz című pasztell színtanulmányai érdekes befogadói játékra hívják a nézőt: megismételni három változatában a rendet teremtő változatlan struktúrát. Színek ritmusával képezi le a hangulatok intenzitását.
Koszta Ervin 1848 című olajképének párhuzamos mezőkbe rejtett képtöredékei idézetek korábbi képeiből. A történelmi mítosz díszletébe rejtőzködő, vallomásos töredékeket helyez.
Kosztándi Jenő Hidamról olajképe személyes vallomás az otthont és műtermet adó régi városrész felé. A színek kavalkádja szokatlan a gyakran monokróm képi megoldásokat előtérbe helyező művésztől. Az érzések, emlékképek gazdag izzása felfokozott élményről szól. A műteremhez vezető híd beazonosítható vaskorlátján elidéző veréb nosztalgikus szemlélődése gyöngédséget és együtt érző azonosulást vált ki a nézőből. O Tannenbaum az ünnep utáni fölöslegessé vált, értékevesztett állapotot emeli ki.
Kosztándi B. Katalin Kedvenceim akvarellje az életműben többször ábrázolt bükkfa finom hangulatiságát jeleníti meg. A kedvelt szürke árnyalatok itt mély hangulati tónussal, a zöld érzelmi gazdagságával és a kék beszűrődő tisztánlátásával adnak lírai jellemzést. A felfelé nyúló törzsek a két világszint között teremtenek kapcsolatot.
Kovács Géza Küzdelem acélplasztikája a képzettársítás gazdagságával illeszt össze fölöslegessé vált ipari termékeket, és ad átvitt jelentést.
Köllő Margit Földtől az égig szénrajza a gyimesi tájhoz hasonló teret idéz számomra. Az emelkedő szintek összhangja felemelő érzést ad otthonról, kötődésről és megmaradásról. Az erdélyi sorsvállalás nem patetikus, hanem árnyalatok kitartó, szelíd ragyogásában jelenik meg. Máthé László nagyméretű olajképe tettértékű állásfoglalást mutat, és ugyanezt kéri számon a befogadótól is. Komfortzónánk válik kényelmetlenné a kiszolgáltatott gyereksorsokat látva. A kutya jóllakott alakja szemben az emberi nyomorral. A kép kidolgozatlan része nem von le a mű értékéből, a néző számára lehetőséget ad a beillesztésre. A hiányt tematizáló alkotás a kidolgozottság megvonásával üzen.
Miklóssy Mária Útban Szent Anna felé vegyes képe az erdélyi festészet jelképeit modern felbontásban tárja fel, tájra vetített emlékképeket hív elő. A táj határtalan változatára egy erős, rácsszerű kontroll-kontúr vetül és ad keretes szerkezetet.
Petrovics István Laborfalvi Berde Mózes gipszszobra a személyi kultusz heroizálása helyett egy életérzést, életmódot és árnyalt személyiséget ábrázol.
Sárosi Csaba monotípiáin ironikus távolságtartás ismétlődik az ideológiák sémáit életre keltő rendszerektől. A hatalmi jelképekkel szemben az egyén sérül, s fő sikere a túlélés lehet. A megbomlott világrend párhuzamos történetein a kikacsintás leleplező fölénye teremt felülemelkedést. Sárosi Mátyás Zsolt Nyersanyag akrilképe a totalitárius rendszer személytelenségét karikírozza. Nem köti korhoz és rendszerhez utalásokkal alkotása jelen idejét. Az üzem lehet a mi metaforikus belső terünk is.
Simó Enikő A szabadság szele című szőtt gyapjúcérnaképe az életmű eddig is ismert madár-motívumát bravúros és időigényes hagyományos technikával ötvözi. A figura absztrakció felé haladó nyitottsága és az anyag adta kötöttség találkozik ebben az alkotásban.
Szabó H. Tünde dekoratív stilizációin a kompozíciós eljárásokkal kísérletező játék jelenik meg. Színélményére a kiegyensúlyozott könnyedség jellemző.
Tomos Tünde Portré című akrilja az életmű egyik gyakori képi eleme. Egyetemes jelképek modern felbontásban az álombeli és tudatos én határain keresik a személyiség megragadhatóságát.
Vajna László Halászkirály akrilképe rejtett mitológiájával és visszafogott jelképeivel mégis az egész leképezését és az összhang életre hívását mutatja fel.
Vargha Mihály az organikus szobrászat letisztult formájából adódó szabad képzettársítás nyitottságát bontja ki és viszi át az emberi létezés leképzésére.
Vetró András In memoriam Petrás Ince János patinázott gipsze román kori templomablak kontúrjába helyezi a Megfeszített és hívő meghitt kapcsolatteremtését.
Vetró B. Sebestyén András Akrobatika című digitális printje a megsokszorosíthatóságot tematizálja. Minden rész a beállíthatóság által lehet a meglévő átértékelése. A művészi elrendezés a véletlenszerűből teremt értelemadó rendet.
Vetró Bodoni Zsuzsa Micsoda idők pasztellje az életmű utóbbi éveinek két gyakori motívumát állítja párhuzamba. A karosszéket a szemlélődő alkotó jelenlétének is megfeleltetem. Az óra viszont a külső változásokra való reflektálás eleme is lehet. Ezen a képen a megbomlott külső renddel szembehelyezkedő alkotó állásfoglalása sejlik fel.
Március 15-e az utókor számára a kulturális emlékezetből való szellemi megerősödést is jelenti. Ilyenkor a kortárs székelyföldi képzőművészeti élet felmutatása értékteremtő és értékőrző állásfoglalás alkotó, néző részéről egyaránt.
DEÁK FERENC. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. augusztus 10.

Brassói képzőművészek csoportos tárlata Debrecenben
A debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Tiszántúli Református Egyházkerületi Nagykönyvtár igazgatója, Dr. Gáborjáni Szabó Botond meghívásának köszönhetően, a Barcasági Magyar Képzőművészek közös tárlatára kerül sor Debrecenben. A Brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület égisze alatt működő képzőművészek és a debreceni Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete egy közös projekt keretében egy csere kiállítást terveztek melynek első mozzanata 2o16. augusztus 17. és 20. között zajlik majd le.
A Brassói képzőművészek csoportos kiállításának megnyitójára 2o16. augusztus 19-én pénteken 16 órakor kerül sor a debreceni Református Kollégium műemlék könyvtártermében ( 4o26 – Debrecen, Kálvin tér 16.).
Vincze László sárándi grafikus, Házy Bakó Eszter az ACSJKE elnöke, a Reménység Háza valamint az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke Kovács Attila közbenjárásával és segítségével sikerült az idén megvalósítani a két város közti képzőművészeti cserekiállítást.
A most kiállított anyag több hétig mArad majd Debrecenben és november 2-án kerül vissza Brassóba, amikor a debreceni művészek közös kiállítására kerül sor a Reménység Háza kiállítótermében. A megnyitót majd az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület által szervezett XXIII. Bartalis versmondó és énekelt vers vetélkedő rendezvénysorozat keretében tartják 2016. november 4-én.
A Brassói művészcsoport hét személyből álló küldöttségét Vetró B. S. András, Házy B. Eszter és Vincze László állította össze: Albert Sándor, Albert Zoltán, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Dimény András, Ferencz Ágnes, Gyulai Nagy Margit, Halmágyi Csaba, Jakabos O. Imola, Mattis Teutsch Waldemar, Marosi Jenő, Magdó István, Simó Enikő, Sipos Gaudi Tünde, Tomos Tünde, Vetró B Sebestyén András.
A Brassói művészek debreceni tartózkodása alatt a szállásról, étkezésről, kiállítás rendezésről, protokollról, megnyitóról, a debreceni Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete és az Egyházkerületi Gyűjtemények gondoskodik, így a Debreceni Virágkarnevál színes programját is végigfürkészhetik.
Augusztus 15-21. között virágba borul Debrecen és karneváli hangulat tölti be a tereket. A karnevál hetében népszerű hazai előadókkal, művészeti csoportokkal és helyi művészek szebbnél szebb virágkompozícióval találkozhatnak a látogatók. Magyarország legnagyobb és egyben legnépszerűbb kulturális rendezvénye idén ünnepli 50. születésnapját. Debrecen közkedvelt, immár harmadízben visszatérő ünnepi arénashowja vadonatúj óriás virágkocsikkal, a legnagyobb hazai sztárok és több mint ezer külföldi és magyar fellépő közreműködésével 2016-ban ismét egy felejthetetlen összművészeti látványosságot ígér a Nagyerdei Stadionban.
Monumentális épületvetítés
A Brassói születésű Bordos László Zsolt 3D mapping művész és négy társa ezúttal a Debreceni Egyetem főépületét kelti életre animációival augusztus 18-án és 19-én este 9 órától éjfélig, óránként 4-4 alkalommal.
eloszekelyfold.wordpress.com

2016. augusztus 10.

2017. március 13.

Március idusát köszöntő tárlat (Kézdivásárhely)
Huszonnyolcadik alkalommal nyílt meg a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében a háromszéki és brassói képzőművészek március idusát köszöntő ünnepi tárlata. A tegnapi megnyitón több képzőművész személyesen is jelen volt.
Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte a megjelent alkotókat és a nagyszámú művészetkedvelő közönséget, hangsúlyozva: az idei kiállítás az eddigiek közül a leggazdagabb, hiszen negyvennégy kortárs képzőművész több mint ötven alkotással van jelen az ünnepi tárlaton. Elmondta, a kiállítás megszervezését a múzeum munkaközössége és a kézdivásárhelyi képzőművészek vállalták magukra. Dimény Attila felkérte a jelenlevőket, hogy egyperces néma csenddel és kegyelettel emlékezzenek a márciusi ünnepi tárlatok megálmodóira, a közel tíz éve elhunyt Incze Lászlóra és a múlt hónapban elhunyt Kosztándi Jenő festőművészre. Azt is bejelentette, hogy a Székely Nemzeti Múzeumnak köszönhetően évente katalógus készült a tárlatokról, két éve pedig az aktuális kiállítást bemutató kiadványt lapozhatják a tárlatlátogatók. Az idei kiállítás kurátora, Dobolyi Annamária művészettörténész elmondta, az állandó kiállítók mellett olyanok is vannak, akik először állítottak ki.
A tárlatot Deák Ferenc Loránd magyartanár méltatta. Közreműködött Józsa Irén és Nagy-Babos Tamás magyartanár – Arany János Erdély és Kapui Ágota Így múlik el című versét adták elő –, valamint a Cantus kamarakórus Fórika Balázs karnagy vezényletével. A kamarakórus Kosztándi Jenő emlékére Hector Berlioz francia romantikus zeneszerző híres művének, a Rákóczi-indulónak a magyar változatát énekelte el. Kiállító művészek: Albert Levente, Balázs István, B. Hajdú Enikő, Éltes Barna, Haszmann Júlia Réka, Hervai Katalin, Koszta Ervin, Kovács Géza, Köllő Margit, Miklóssy Mária, Petrovits István, Péter Eszter, Simó Enikő, Ütő Gusztáv, Vargha Mihály és Vinczeffy László Sepsiszentgyörgyről, Deák M. Ria és Deák Barna Kovásznáról, Albert Sándor, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Gyulai Nagy Margit, Jakabos-Olsefszky Imola, Mattis-Teutsch Waldemar, Sipos-Gaudi Tünde, Tomos Tünde és Vetró-Bodoni Sebestyén András Brassó megyéből, Csillag Mónika, Kosztándi B. Katalin, ifj. Kosztándi Katalin, Kosztándi Jenő, Máthé László, Sárosi Csaba, Sárosi Mátyás, Szász Edit, Vajna László, Vetró András, Vetró-Bodoni Zsuzsa Kézdivásárhelyről, Bartos Jenő Jászvásárról, Ilés-Muszka Rudolf Veresegyházáról és Vălean Tünde Temesvárról.
A kiállítás április 9-ig tekinthető meg, és az ünnepre való tekintettel ma és március 15-én – a főtéri ünnepség előtt és után – is nyitva tart a múzeum.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. március 31.

A reformáció új kánonja – a barcasági képzőművészeket megihlette a reformáció gondolata
Megtiszteltetés számomra, hogy a barcasági képzőművészek XIV-ik, ünnepi seregszemlét megnyithatom, hiszen nem először állok ebben a teremben, nem először találkozom a jelenlevő képzőművészek munkáival. Ünnepi alkalom ez, ahogy az előttem szóló Ménessy Miklós tiszteletes úr említette a reformáció 500 évfordulója a képzőművészek meghirdetett témája. Nem egyszerűen körüljárható téma, hiszen ahogy, a tiszteletes úr is említette, gyakran felemlegetik a reformáció során a képrombolás gondolatát is. Ami valóban a korai időszakban igaz, de a reformáció mégsem az ábrázolás, a képek ellen szólt soha, hanem az „imádat” ellen. Tematikus pályázatok esetén gyakran nagy veszélyt jelent a kiüresedés, vagy a téma figyelmen kívül hagyása, ebben az esetben látszik, hogy ez az idén félszázados reformáció valóban megihlette az alkotókat. Megihlette és ugyanakkor arra is rávilágított, hogy milyen műfaji és tematikus sokszínűségre ad lehetőséget a téma. A kiállítók közül sokaknak láttam kiállítását, akár egyénileg is akár másfajta csoportban Bukaresttől, Kolozsváron át Bukarestig, olyan jelentős tárlatokon is, mint a Szücs György a Nemzeti Galéria művészeti igazgatója kurátorságával megrendezett Sors és Jelkép című gyűjteményes tárlata (Jakabos O. Imola munkái). De ilyen elemi erővel különbözőségükben is valamilyen rejtett összeforrottság csak itt Brassóban – valódi szülő-, vagy választott szülőföldjükön – nyilvánul megsokszorozódva, éreztetve a pozitív értelemben vett lokálpatriotizmus, a gyökerek, a szellemi hovatartozás fontosságát. Meghatározó a hely olyan értelemben is, hogy egyszerre vagyunk templomban és kiállítóhelyen, a Reménység Házában és az Apáczai Egyesület Székhelyén, ahol Ménessy Miklós tiszteletes úr hitbeli elkötelezettsége és a magas kultúra iránti nyitottsága, tárgyismerete szerencsésen ötvöződik Házy Bakó Eszter hittel tele kultúra-szeretetével, sokoldalúságával és profi szervezőkészségével. A közösségi erő, és a sokszínűség ennek a kiállításnak egyik legnagyobb erénye, ahogy ugyanannak a lelkületnek, témának más és más tematikus és technikai megfogalmazását látjuk egyetlen tárlaton belül. Nem először és nem utoljára vetődik fel sokunkban ez a gondolat. Éppen ezért, ennek a költői megfogalmazására hadd idézzem Fekete Vincze szerkesztőnek, műfordítónak a szavait: „Olyanok ezek az alkotások, egy közismert hasonlattal élve, mint a külön-külön ragyogó csillagok, amelyek egymás fényét, ragyogását a maguk fényével, ragyogásával nem halványítják, hanem együttesen részesei, ugyanakkor alakítói ennek a csodálatos univerzumnak, ami a mi világunk, amelyben élünk… Ezek az alkotások egymás mellett, egymás fényében valamilyen szimbolikus jelentőséget kapnak éppen attól, hogy oda kerültek, ahova, és attól, ahogy feleselnek egymással, ahogy kiegészítik egymást, ahogy rímel az egyik a másikra, vagy ahogy továbbviszi egyik a másik mondanivalóját, esetleg továbbgondoltatja azt… Csak nézzünk körbe , vagy jöjjünk be egyszer nyugodtan, amikor nem zavar senki, és hosszan álljunk meg egy-egy kiállított munka előtt, és próbáljuk megtalálni annak kérdéseit és válaszait. Ha egyre is rátalálunk, ami találkozik a miénkkel, máris megérte. „Mert a művészet, - az igazi művészet – erről is szól, az állandó kérdésekről, az állandó válaszokról, a soha, de soha ki nem elégítő kérdésekről, és a soha, de soha ki nem elégítő válaszokról.” Ezek a rétegek erősítik egymást és felállítják, annak a gondolat és hitmegújulásnak a rétegzett foglalatát, amelyet reformációnak hívunk. Amelynek nagyjai Luther Márton, Kálvin János képe kitörölhetetlenül meghatározza mind az egyetemes, mind a magyar hitvilágot és művészetet, mint ahogy ezt testet ölteni látjuk Csutak Levente „A reformáció nagyjai” című vegyes technikával készült emblematikus munkájában. De ugyanígy a reformációhoz, a hitbéli forradalomhoz fűződik, a latin nyelvűség háttérbe kerülése az anyanyelv használata és a könyvnyomtatás, mint ahogy ennek képi megfogalmazását több alkotásban is láthatjuk (Ábrahám Jakab: Alfa és Omega című vegyes technikával létrehozott alkotásán, vagy Rosinecz László Hermes Trismegistos című akrilképén). Az anyanyelvi dráma megteremtése és megújulása, amely akár Sütő Andrásig is elvezet, és látva a képeket, amelyek a modern technika számos eszköztárát felhasználva, modern „forradalmi” olvasatokat hoz létre, amelyek önkéntelenül Kolhaas Mihály Egy lócsiszár virágvasárnapjából juttatja eszembe, az irányról, ami a reformációtól Thomas Münzeri útig vezet. Ezt a fajta lázadást és megújulást érzékelhetjük Bartha Árpád : „Újjáépítés” valamint Vetró B. Sebestyén András „Globális Bordély” című alkotásán. Magdó István fotói a templomok hétköznapi hitgyakorlására, a mindennapok hitére, a öregedő hívek generációk hiányára, a magányosság kiszolgáltatottságának érzésére irányítja a figyelmet. Rendkívüli ötvözetei az ellesett pillanatnak, a szocio- és művészfotó eszköztárával. Ugyanakkor a kitűnő kompozíció mellett, a napi hit megélésének derűje vagy akár diszkrét humora is megvillan alkotásain. Halmágyi Csaba „Gyülekezet” című klasszikus szerkezetű képe a klasszikus gótika puritán szépségét adja vissza mind szerkezetében, mind kompozíciójában. De tematikája már a reformáció egyik központi motívuma, az igazi bűnbocsánat, amelyet a különleges veretes képen a fény és a szimbolizál. Erőteljes színvilágában és egyetemességében vonzza a tekintetet Simó Enikő munkája, amely ritmikus lüktetése és kiáradása, a vörös és fekete ellentétpár a hit és reform együttes jelenlétét sugallja. A XIV-ik alkalommal összehozott seregszemle névsora, Albert Sándor, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Damó István, Dimény András, Ferencz Ágnes, Fazekas Tibor, Halmágyi Csaba, Köllő Margit, Miklóssy Mária, Tomos Tünde, Magdó István, Jakabos O. Imola, Vetró B.S. András, Gyulai N. Margit, Simó Enikő, valamint az egykori Jakubovics és Klement Béla tanítványok, Rosinec László és Marosi Jenő. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy mindenik kép a maga konkrét, vagy elvont gondolatiságában a legprofibb technikai tudásról és elméleti elmélyedésről tesznek tanúbizonyságot az akvarelltől a textilig bizonyítva, hogy a csoport rendkívüli mesterségbeli tudását és alkotóerejét. Az ünnepi tárlat a 21 barcasági művész seregszemléje a reformáció gondolatára adott sokszínű képzőművészeti válasz, ezen a rendkívüli tárlaton egy kánont alkotnak, amelyek visszhangozzák ennek a máig is érvényes egyetemes hitbeli megújulásnak a hatását és érvényességét.
Szebeni Zsuzsa Magyarország Kulturális Központja – Sepsiszentgyörgy Fiókintézet Igazgató
A tárlatot szervezte: Házy Bakó Eszter, az ACSJKE elnöke
A tárlatot rendezték: Dimény András és Vetró B S András
A rendezvény fővédnöke: Ménessy Miklós tiszteletes
Plakát és meghívó koncepció: Vetró B S András
Az esemény támogatója: Reménység Háza, Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület Médiapartnerek: Brassói Lapok, Székely Hírmondó, Erdélyi Művészet, brassói tv.
Erdélyi Művészet

2017. április 11.

Jelek, képek, jelképek
Kassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg.
„Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel.
Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”.
Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett.
Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott.
De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került.
S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra.
Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja.
Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe.
Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük.
Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája.
Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt.
A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András.
Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét.
Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra.
Németh Júlia
Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-12

kapcsolódó

» az adatbázisról
» írok a szerzőnek

további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998